Bezzegnemzetek néven folytatódik a Gyűlölt Ellenségeink blog

Bezzegnemzetek néven folytatódik a Gyűlölt Ellenségeink blogAz eddigi Gyűlölt Ellenségeink blog jelentős átalakuláson ment keresztül, amint látjátok. A legfontosabb, hogy ezentúl Bezzegnemzetek néven folytatjuk tovább ugyanazt a tevékenységet. A névváltást az a szándék ihlette, hogy az indulatokra utaló régi név helyett a szakmaiságot, a nemzetkarakterológia tudományos eredményeit helyezzük előtérbe, hogy mindez egyre több érdeklődőhöz juthasson el. A régire épülő, néhány sokatmondó részletében azonban még kifejezőbbé vált fejléc alatt a megszokott minőségű tartalmat találjátok a jövőben is.

Az átalakulás további velejárója, hogy az áttekinthetőség végett három rovatot hoztunk létre. A Bezzeg mások rovatban a világ népeinek kimerítő, a nemzeti lét minden fontosabb területére kiterjedő, elméleti nemzetkarakterológiai elemzései lesznek, ami változatlanul a blog fő profilját jelenti.

Az utóbbi időben megsokasodott egyéb elemző cikkeinknek hoztuk létre a Már megváltoztak rovatot, ahol – az alkalmazott nemzetkarakterológia tudományos elvárásainak megfelelően – szűkebb tárgykört taglaló esettanulmányok kapnak helyet. Tudományágunk jelentős képessége ugyanis, hogy nem zárja be magát az elefántcsonttoronyba, hanem az eredményeit a való életben is próbára téve igazolja.

A Demokráciaszufficit rovat a nyugati, mindenekelőtt angolszász szövetségeseink, példaképeink zsenijének fenntartott hely. A történelem nagy civilizálóinak, a világ tökélyre fejlesztőinek, a demokrácia elvhű lovagjainak élete minden mozzanatában vastag tanulságokkal szolgál számunkra, így kötelességünknek tartjuk, hogy eme nagyszerű civilizációs gócpont minden kirívó eredményét közkinccsé tegyük.

Ugyancsak komoly változás, ami bizonyára mindenkinek feltűnt már, hogy nem ott vagyunk, ahol eddig voltunk. Otthagytuk mások anyját – az Indexet –, és egy kisebb, ám minőségibb és prosperálóbb blogtérbe költöztünk. A gyuloltellensegeink.blog.hu az ott megjelent cikkekkel és hozzászólásokkal megmarad az utókornak, de a korábbi írásainkat fokozatosan áthozzuk ide is. A jövőben így itt, a bezzegnemzetek.pestisracok.hu oldalon keressétek az új elemző és tényfeltáró cikkeinket!

Facebook hozzászólások

About Gudea enszi

6 hozzászólás

  1. Hát csak remélni tudom, hogy mindent megfontoltatok, mindent meggondoltatok.

  2. romanc cuvee

    A keszulo amerikai cikketekhez egy kis rahangolo:
    https://www.youtube.com/watch?v=ZbM6WbUw7Bs
    es ne felejtsuk el: “so Belgium is a beautiful city”!

  3. göre gábor bíró úr!

    A politikában az emberek mindig az ámítás és az önámítás együgyű áldozatai voltak és azok is maradnak, amíg meg nem tanulják, hogy bármely erkölcsi, vallási, politikai, szociális frázis, nyilatkozat, ígéret mögött fel kell fedniük egyik vagy másik osztály érdekeit A réginek a védelmezői mindig rá fogják szedni a reformok és javítgatások híveit, amíg ezek meg nem értik, hogy minden régi intézmény, bármily használhatatlan és rohadt is, egyik vagy másik uralkodó osztály erejére támaszkodik. Lenin: Mi a teendő.

    „A tömegek szegénysége és műveletlensége újból egy hatalmas furkósbottal ellátott fegyveres vezér fenyegető alakjában materializálódik. A valaha eltávolított és megszégyenített bürokrácia a társadalom szolgálójából annak urává lett. Ez társadalmilag és erkölcsileg olyan messze távolodott a tömegektől, hogy többé tettei és jövedelme fölött semmiféle ellenőrzést nem engedhet meg.”
    (Lev Davidovics Trockij)

    Sok idióta fordult elő ezen a konferencián, (pártkongresszuson) sok nagyképű, önelégült idióta — falra tudok mászni ettől a fajtától! A közönséges idiótákkal nincs semmi baj, mert szót lehet velük érteni és jobb belátásra lehet őket téríteni. De az önelégült idióták — azok az idióták, akik leplezni igyekeznek valódi mivoltukat, mindenféle hókuszpókusszal sikerül is elhitetniük, hogy ők az emberiség díszpéldányai— őket egyszerűen KÉPTELEN VAGYOK ELVISELNI! A közönséges idióta nem csaló, a közönséges idióta őszinte, a képmutató idióta viszont álságos, kibírhatatlan képződmény!
    Richard P. Feynman (Nóbel-díjas) Önéletrajzából.

  4. A csúcs bezzeg nemzet! Cicero ezt írta: 2000 éve
    “A zsidók egy sötét és visszataszító erő részei. Tudjuk, hogy klikkjük számos tagból áll, hogy mennyire összetartanak és szövetségeik milyen hatalommal bírnak. Csirkefogók és gazemberek népe.”
    A zsidóság a civilizált világot alkotó társadalmi egységek között a képzelhető legtisztább faj s mint ilyen szükségképpen határozott típussal, jelleggel és hajlamokkal bír Hermann Ottó
    A zsidó nép maradt vallása és kiközösítése következtében az európai népek között a leginkább beltenyészet. Ebből azonban az fakad, amit a nép már gyermekkoromban gyakran mondott: “A zsidó vagy nagyon okos, vagy nagyon buta, náluk ritkább a középút.”
    A kutatócsoport vérrokonok házasságaiból született, autizmussal diagnosztizált pácienseknél azonosította a SLC7A5 jelű gén mutációit. Régen mondom, ez az ok!

    Az autista, figyelemhiányos, hiperaktív gyerekek száma M. O.-GON 60-70 ezerre tehető! Rádióműsor Hajdú Anna fejlesztő óvónő, portré műsorban.

    “Évezredek óta, mióta a történelemben előbukkannak, mindig is más népek törzsén élősködtek, dörzsölt ügynökök mindenütt a világon. Nagy bajokat okoztak rosszul szervezett országokban, amennyiben az őslakosság szabad és természetes gazdasági fejlődését gátolták.” (“Hebraer,” in Ideen)
    ALEXANDER SZOLZSENYICIN, The Gulag Archipelago:
    “A Gulag szigetcsoportban – így informálta a hitetlenkedő világot – a vértől megőrült zsidó terroristák 66 millió áldozatot öltek meg 1917 és 1957 között! A 10 és számú Cseka utasítás 1921 január 8-ról így hangzott: ‘a polgárság elnyomásának fokozására’.
    A zsidók mind a rómaiakat, mind a görögöket elpusztították. Megették áldozataik húsát, beleikből öveket csináltak és vérükkel kenték be magukat… Egészében Cyrenen 220 ezer ember pusztult el, Cipruson pedig 240 ezer, ezért nem teheti ma zsidó a lábát Ciprus földjére.” [Seneca: Római történelem].
    Henrik Jagoda szül: Hirsch Jehud 1934-36 az NKVD igazgatója alatt, Több keresztény halt meg Ukrajnában éhen, kínok között (Zsidók által, mint amennyi zsidó a németek által gázkamrákban! Hat millió, 32/33-ban) Elődje Kaganovics (született: Lázár Mojszejevics a HOLODROM, a mesterséges éhínség előidézésével elidézett népírtás kiötlője, „ügyintézője”)
    Diderot más írásai hasonlóképpen barátságtalanok a zsidókkal: “Ti, haragos és brutális nép, aljas és közönséges emberek,
    „Aki el akarja nyomni a kritikát: annak vagy becstelen szándékai vannak, vagy érzi a maga szellemi silányságát.” Szabó Dezső
    “Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod.” Voltaire

    Megteremtették az antiszemitizmust, mint védő tabut. Ez a tabu jól bevált arra, hogy minden kritikát, minden jogos emberi felháborodást torkon fojtsanak vele! Szabó Dezső!
    Az új próféták szája, úgy tele van kollektivitással, mint görény szája tyúkvérrel! Szabó Dezső!

  5. Magyarorszagon az összes Alban Ukran Orosz mas egyeb nep bassza a magayar felesegeiteket ti szarhazikutya magyarok akiknek csak a szajuk nagy puncik vagytok ciganyokal nembirtok el nemhogy meg masokkal vagy sajat magatokkal : Üdv a lap szerkesztojenek

    • Az a baj, kicsi albán, hogy te azért hiszed ezt, mert az albánoktól, ukránoktól és egyéb gyanús népségektől eltérően mi nem szoktuk feleségül venni a kecskéinket.

      Nem is vagyunk féltékenyek rájuk, szórakozzatok csak!

Hozzászólás a(z) Enver Hoxha bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük