Így fegyelmezte meg Magyarországot a haladó Nyugat (exkluzív felvételek) – 2. rész

Az európai értékek képi összefoglalása és a Sargentini-jelentés előkészítése után most bemutatjuk, miként fogadták el Európa döntéshozói a rendkívül fontos jelentést. A kétségkívül nagy horderejű fejlemény nemcsak helyes útra téríti Magyarországot, hanem más országoknak is utat mutat a békés, boldog jövőt illetően. Az összeállítás második felében az így visszatérő progresszív aranykort bemutató fényképekből is csemegéztünk.

A néppárti frakció vezetése összeszámolja a várható „igen” szavazatok arányát a „tartózkodás” voksok kizárása esetén, Strasbourgban, az Európai Parlamentben 2018. szeptember 12-én.

Európai uniós tisztviselők felügyelik a Sargentini-jelentésről szóló szavazás demokratikus, minden tekintetben a jogállami fékekhez és ellensúlyokhoz illeszkedő lebonyolítását Strasbourgban.

Az EP német liberális és szocialista képviselői hallgatják Orbán Viktor hétperces beszédét.

Angela Merkel kiváló taktikusként közben a fiatal Sebastian Kurzot, és vele egész Ausztriát meggyőzte arról, hogy kifizetődőbb lesz inkább a demokratikus Új Rend mellett letenni a voksukat.

Az Európai Parlament kézfeltartással szavaz a Sargentini-jelentésről.

Judith Sargentini (középen), amint a Zöldek frakciójának közepén értesül arról, hogy jelentését elfogadta az EP kétharmados többsége.

Az EP haladó frakcióinak vezetői néhány perccel a Sargentini jelentés elfogadása után.

A Putyin parancsait teljesítő orosz hackerek főpróbát tartanak a 2019-es EP-választások tönkretételére. Pedig a németek már mindent elterveztek a tökéletes világukban, csak mindig jönnek az oroszok, akikről tudjuk, hogy egy autót is csak úgy bírnak összeizzadni, ha kapnak egy szar olasz kocsit, és azt megcsinálják még sokkal szarabbra, de most hirtelen zseniális hackerek lettek mégis.

 

És a fényesen csillogó jövő, a nyitott társadalom toleráns, békés, boldog világában…

A buta magyar nép által választott vezetők helyett helyett végre a németek által is elismert és nagyra tartott Szakértők kormányozzák ezt a mucsai kis országot.

A populisták népbutító plakátkampányai után végre ismét a szövetségeseink szándékaival összecsengő, haladó üzeneteket közvetítenek a népnek.

Német civil szervezetek képviselői megnyitják Röszke 2-nél a technikai határzárat a menekültek előtt.

Végre megszűnt a bankadó, Magyarországon ismét a Piac Láthatatlan Keze szabályozza a gazdaságot.

Helyreáll végre az igazságszolgáltatás megbillent egyensúlya, a német progresszívek által is elismert bírói szaktekintélyeknek nem kell nyugdíjba vonulniuk. Magyarországon ismét jogbiztonság uralkodik.

A Moszkva tér végre ismét Moszkva tér lehet, és a szociális háló eltüntette róla a hajléktalanokat.

Végre nem csak nyári hétvégéken zárják le a Szabadság hidat a gépjárműforgalom elől.

A német demokraták megakadályozzák Orbán esztelen tervét a budai vár átépítésére és elfoglalására.

Orbán horrorrendszerével ellentétben a baráti német segítségnyújtás után ismét szabad a tankönyvválasztás az arra érett és nyitott pedagógusok előtt, ha az Eötvösben a Vörösmartyban vagy a Radnótiban engedték már NoÁrnak, hogy pimasz klipet forgasson az épület falain belül.

Ismét országos frekvencián sugároz a Klubrádió, így a valódi hírek az M1 által sújtott vidéki tömegekhez is eljuthatnak.

A Frontex munkatársai szolgálat közben (Tompa, 2020)

Nem lesz betondzsungel a Városligetből, mert a zöldek megvédik a fákat!

Simicska Lajos méri fel a meghurcoltatásért felajánlott kárpótlást, valamint ajándékba kapott whisky-gyűjteménye mellé az újonnan kreált legmagasabb rangot és a briliánsokat.

A Nemzeti Színház igazgatóját a haladó német szövetségeseink megelégedésére ismét Alföldi Róbertnek hívják.

A visszafoglalt Operaházban az Európai Bizottság megtekinti a Billy Elliotot…
…címszerepben az ismert előadóművész, Conchita Wurst.

About Bezzegnemzetek

32 hozzászólás

  1. Kegyetlen!!!

  2. A baloldali szavazóknak kéretik egy magyarázatot fűzni a félreértések elkerülése végett ( lásd Sebestyén Istvánt a Facebookon) .Igaz nekik inkább addiktológiai kezelés kellene Orbán fóbia ellen.

    • Sebestyén István

      Ha jól tudom, a köpcöst kezelték a grazi klinikán, sajnos csekély eredménnyel. Valamint ő maga a vallott skizofrén hajlamáról egy youtube-on látható videón .

      • Nilton Santos 4307

        Sebestyén te CSUMAFASZÚ BAGOLYKÖPET VARANGYOS BÉKA !! Te semmit sem tudsz jól, mert te csökött agyú vagy !! Téged a Váci úti Állatklinikán kezelt a trottyos, húgyos , szarosz bérenc, pribék, PINCSI KUTYA, SZARHÁZI MÁKOS és elkúrta a beavatkozást, és ezért maradtál csont hülye !!!!

      • segesbény.
        Buzi-e vagy? Szerintem buzi vagy.

  3. Perfect! És ismét perfect!
    Érdekelne, hogy lehet továbbküldeni annak aki nem részese a Cukorhegyi pénzmalmának?

    • Sehogy. …es el is erkeztunk ezzel a lenyeghez….

    • A Facebookon mi se mertük linkkel megosztani, hogy ne keltsük fel fölöslegesen a legmagasabb hatóság figyelmét, de a google elvileg még csak a Kristályéjszaka előtt tart: figyel és jegyzetel, de egyelőre nem deportál.

      • Na, majd pwcpadlo, alias fispánygeiza munkásőr gondoskodik rólatok.

    • Amin naponta írogaszt hülyeségeket ? 🙂 Mit csinálnál ha nem lenne ? Dolgoznál ? 🙂

  4. Rakovszky István

    Kitűnő összeállítás!
    Én bizony megosztottan a Facebook oldalamon!

    És itt van egy idézet Matic Edmund Weesenmayer című könyvéből:
    Nach dem Gespräch mit Horthy machte sich Veesenmayer daran, die Ministerliste Horthys zu analysieren. Gegen Lakatos, Bakay und Hardy hegte er erhebliche Bedenken, da er alle für „anglophil” hielt.[372] Schon früher hatte Veesenmayer vor Lakatos gewarnt: „Lakatos ist ein Liebling des Reichsverwesers, das heißt, er wird stark von der den Reichsverweser beherrschenden Klique [sie!] gefördert. Damit aber allein dürfte er genügend charakterisiert sein.”[373] Die Beibehaltung von Csatay als Kriegsminister wurde von Veesenmayer ebenfalls scharf abgelehnt, Für besonders gefährlich hielt er außerdem Iván Rakovszky,[374] der „ein ausgesprochener Repräsentant der konservativ-feudalen Richtung [war] …, der alten Kallay-Clique nahestand und auch zu Bethlen stets enge Beziehungen hatte.”[375] Für Veesenmayer war lediglich Farkas „tragbar”, Jurcsek geradezu unverzichtbar. Er warnte Ribbentrop ausdrücklich davor, die Kabinettsliste in dieser Form zu akzeptieren. „Die Zusammensetzung dieses Kabinetts bedeutet gleichzeitig ein endgültiges Stoppen der Judenevakuierung, bedeutet den Bruch des Zusammenarbeitens auf vielen lebens- und kriegswirtschaftlichen Gebieten und gibt zur Besorgnis Anlass, daß die Entwicklung vor dem 19. März eine Wiederholung erfährt.”[376]

    Egy előbbi mondatban idézi Veesenmayer kijelentését, hogy szerinte Horthy csak olyan változtatásokat tehet a magyar kormányban, amit Hitler helybenhagy.
    Vagyis ma ezt úgy fejezné ki: Hazánkban csak olyan kormány lehet hivatalban, melyet Adolfína Merkelova megenged.

    • zolatiguszti

      Hoppá, hol van ez?
      Évek óta hallgatom a holokausztbuzik dumáját, hogy a Magyar nép üdvözölte a megszálló németeket és az nem is volt megszállás…

      • Sebestyén István

        Homár apud volt, ezért a segílyt kézbesítő postások közt keresd teremtődet!

      • Nem csupán apád volt homár te sebesizé hanem anyád is.
        Alighanem ezért sikerültél lábasfejűek rendjébe, a csigák,sőt ház nélküli csigák fajtájába.

    • :))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

      Ahogyan azt azelmúltnyócévben láthattuk is… 🙂 Keteske ! Inkább csak itt röhögtesd ki szerénységedet ! 🙂 Te is kaptál trafikot ?

  5. Valóban vicces és teli találat a jelen helyzetre, csak egy a baj, hogy a teljes igazságot tükrözi. Sajnos a történelem ismétli önmagát, valahogy az őrültek mindig teret kapnak.

    • 🙂 Kedves Gabriella ! Azért csak el kéne olvasnod azokat az 1933-1945 között történteket, csak hogy ne tartsabnak teljesen…… khm, tájékozatlannak… 🙂

  6. gyurcsanyiviktor

    Finánctőke = Szovjetúnió = III. Birodalom = Európai Únió = INTERNÁCIK

    • 🙂 A gondolkodásodat a differenciáltnak * nevezni súlyos an sértő lenne… 🙂

      *Latin eredetű szó, jelentése: különbségtevés. A tanulók képességbeli különbségei adódhatnak szociális, biológiai és pszichológiai okokból is. A differenciált oktatásban az egyéni sajátosságokkal rendelkező diákok párhuzamosan végezhetnek testre szabott feladatokat. Előfeltétele, hogy a tanító ismerje a tanulók egyéni jellemzőit (képességeiket, előzetes ismereteiket, motiváltságukat, munkavégzésüket, együttműködő képességüket, szociális hátterüket, társas helyzetüket) hiszen ennek megfelelően végezhet differenciálást a tanórákon

  7. C. Wurst = É. Röhm …. hatalmas 😀
    Vajon a mai deviánsok is úgy fogják végezni, ahogy a régiek?

  8. Szuper!

  9. Remek. S egyben félelmetesen találó. Brrrr!

    • Sebestyén István

      Te szerencsétlen hülye! Ha Krisztusból bohócot csinál ez a barom firkász, ahhoz is tapsolsz ?

      • te barom te.azaz szerencsétlen liburnyák hülye!
        Anyád elé kellett volna sietned az utcasarokra,hogy elvedd a napi bevételét,és még mindig itt vagy barom. Már régen oda kellett volna érjél. Ja? vedd át a szájából a kistestvéreidet.

      • Nem érti ! Túlságosan bonyolult voltál !

  10. A legütősebb kép: “Az Európai Parlament kézfeltartással szavaz a Sargentini-jelentésről.”

  11. Szabadavélemény?

    Ez a szomorú valóság! Sajnos, a fiatalok nagy része, hajlamos a “szabadságot” összetéveszteni a szabadossággal, és úgy gondolják, hogy a “nagy” nyugat minden jónak a megtestesítője! Sajnos, csalódni fognak! Főleg, ha majd ott, a nyugati “paradicsomban” az iszlám többségben lesz, s megválasztják saját vezetőiket! Úgy, mint most pl. Londonban, Manchesterben,… Szép jövő!

    • A mi szegény, kicsit sem okos gyári párttitkárunk pont ilyen hülyeségeket szajkózott, mint te…korában Tito volt a láncos kutya, a hetvenes években a nyugati zene, amely elvonja a figyelmet a mókásmozgalom tanulmányosásáról… Nem vagy Balla istván elvtárs rokona ? 🙂

  12. Te jó ég…én még gyerekkoromban az eredetiben (nem csak fényképeken) láttam a Szabadság hidat, a várat, a Moszkva teret az ostrom után…

  13. Tisztelt hölgyeim! Szeretném tudni mi készteti Önöket arra, hogy néger szájat csináljanak maguknak, sőt barna arc bő
    rt is. Igy legalább jobban hasonlítanak a iszlám emberekre. Tessék mondani ki vezette be ezt a divatot.?Tudom 100 évvel ezelőtt napernyővel védték a fehér bőrüket a nők, mert valóban fehérek voltak. Nem akartak arabok négerek lenni. Most miért csinálják?

  14. Az kimaradt, hogy Ókovács Szilveszter Alföldi-díjban részesült.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük